KÖZÖSSÉGI HÁZ ÉS KÖNYVTÁR

Vig Balázs író volt a zalakarosi könyvtár vendége
Vig Balázs író talán a mai magyar gyerekirodalom egyik legismertebb és legnépszerűbb alkotója az alsó tagozatos korosztály körében. Művei nemcsak a könyvesboltok polcaira kerültek fel, hanem még a tankönyvekben is megtalálhatók belőlük részletek. Szívesen hívják meg találkozókra a gyerekekkel, mert humorával, fergeteges előadásmódjával pillanatok alatt meghódítja a közönségét. A zalakarosi könyvtárba legelőször „Három bajusz gazdát keres” könyvének bemutatására érkezett 2014. október 2-án. Majd 2015. október 5-én ismét találkozhatott vele a helyi közönsége. A rettegő fogorvos című könyvéről tartott izgalmas ismertetőt ekkor. Közben könyvei nagyon keresettek lettek, többet új kiadásban jelentetetett meg a Móra Könyvkiadó. Új művek is születtek. 2021-ben az „Amikor a kukák világgá mentek” (mai mesék a zöld jövőért) című könyve elnyerte „Az év gyerekkönyve” díjat az innovációs kategóriában. Most 2023. december 15-én volt lehetőségünk meghívni őt újra. A 2. osztályosok „A rettegő fogorvos” történetéből kaptak ízelítőt. Megszaglászták a friss könyv illatát, megmozgatták nevető- és jelentkezőizmaikat, megtudták, hogy a felnőttek is sokszor félnek a fogorvostól és megismerkedtek néhány fogorvosi eszközzel is. A 4. osztályosok az író legújabb könyveivel, a Todó című könyvekkel ismerkedtek, mely harmadik részének megírását az olvasók követelték ki tőle. Megtudták miért tálalt ki Todó az oviról, a suliról és mit gondol a sportról. Volt szereplővé varázslás, a legerősebb, legjobb olvasó, a legügyesebb magasugró megtalálása is. A könyvből a szerzővel párbeszédes részletet olvashatott fel együtt egy kiválasztott tanuló. A program végén dedikálási lehetőség is volt. Többen kértek és vásároltak helyben is az író könyveiből. A könyvtárban több példányszámban is hozzáférhetők a művei, így aki kedvet kapott az olvasásukhoz, ki is kölcsönözheti azokat. A 2024-es évben a Puszirablók című könyve 10 éves jubileumát ünnepli, így országos programsorozatra indul. A gyerekek szívesen látnák őt ennek a könyvének az író-olvasó találkozóján újra a zalakarosi könyvtárban. Reméljük sikerül és teljesíthetjük ezt a kívánságukat, ezzel is népszerűsítve körükben az olvasást.

Horváthné Nagy Elvira
könyvtárvezető

A Szakkör - ugrás a honlapra   >
ERFA logo   >