KÖZÖSSÉGI HÁZ ÉS KÖNYVTÁR

Kézműves foglalkozás húsvétra

A könyvtárban 2017. április 4-én, 5-én, 6-án húsvéti kézműves foglalkozásra invitáltuk a diákokat szabadidejükben. A kézműves foglalkozáson 43 fő vett részt. A foglalkozásokon tojástartó nyuszit készítettünk a gyerekekkel együtt.
A foglalkozás elejét beszélgetéssel kezdtük. A beszélgetés során felelevenítettük a húsvéti ünnepkör eredetét, történetét, hagyományait. A közös beszélgetés után a gyerekek verseket hallgathattak meg a tavaszról, majd locsolóversek ajánlása következett, illetve a fiúknak is lehetőségük volt, hogy locsolóverseiket elmondják a lányoknak, a bátrabbak éltek is a lehetőséggel, nagyon vidám, érdekes verseket is hallhattunk a fiúk szájából.

A húsvéti ünnepkör hangulatának megteremtése után következhetett a várva várt tojástartó nyuszi készítése. Minden gyermek kapott egy sablont, hurkapálcikát, illetve egy-egy színes A/5-ös papírt, mely alapjául szolgált a tojástartónknak. Miután a gyerekek körbe rajzolták, illetve vágták a sablont, következet a nyuszi díszítése, színezése, majd ragasztása. A gyerekeknek lehetőségük volt krepp papírból kis masnit, illetve füvet ragasztani a tojástartójukra. A tojástartók elkészítése után a Színes Ötletek kreatív sorozatból tavaszi, húsvéti kézműves ötleteket ajánlottam a gyerekeknek a tavaszi szünetre. A foglalkozás jó hangulatban zajlott, a gyerekek többsége ügyesen megoldotta a feladatot, segítség nélkül és mindenki egy nyuszis tojástartóval hagyhatta el a könyvtárat a foglalkozás végén.
Pácsonyi Ildikó

Fel