KÖZÖSSÉGI HÁZ ÉS KÖNYVTÁR

Rendezvények a farsang körül

Rendezvények a farsang körül

2016. február 2-án, kedden a 2. osztályosok „ Farsangi ráhangoló” foglalkozásra

érkeztek a könyvtárba. Minden a farsang körül forgott. Az érdekes feladatok után

farsangi szemüveget is készítettek.

Február 5-én lezajlott a Diákönkormányzat szervezésében az iskolai farsangi bál.

Mivel az idei évben egy kicsit korábban került sor a megrendezésére, úgy gondoltuk,

hogy a könyvtárban tovább folytatjuk a téltemetésre, tavaszvárásra irányuló

rendezvényeket.

Három napon keresztül vártuk az álarcokat készíteni vágyókat. Állatos minták közül

lehetett választani és koala, oroszlán, nyuszi és róka álarcot festeni. 70 tanuló

érkezett összesen.

Jó hangulatban festegettek és koaláról szóló mesét és könyvajánlót hallgathattak.

A felnőtteknek február 17-én kínáltunk egy farsangutós estet. Sajnos nem túl

sokan érdeklődtek, de akik eljöttek a farsangi népszokásokról, hagyományokról, a

mohácsi busójárásról, a velencei - és riói karneválról nézhettek meg ismeretterjesztő

filmeket és oszthatták meg személyes farsangi élményeiket. Egy kis beszélgetés

után fonalból készítettünk bohókás, farsangra emlékeztető sapkákat, melyet

kulcstartóként, díszként és dekorációként is használhatnak majd készítőik.

 

                                                                                                  Horváthné Nagy Elvira

 

 

Fel