ÓVODA ÉS BÖLCSŐDE (KONYHA)

Tanévzáró és ballagás 2016. június 1.2.3.

Tanévzáró  és ballagás 2016. június 1.2.3.

A közelmúltban kialakított hagyomány alapján a három csoport tanévzáró és ballagási ünnepsége külön napon került megszervezésre.

Elsőként a Katica csoport évzárójára került sor. A néphagyomány szellemében kialakított műsoruk címe: „ Süssünk, süssünk valamit!”. A gyerekek sok eszközzel játékosan utánozták a búza megőrlésétől a kenyérsütésig a különböző munkamozzanatokat. Voltak benne, gazdák, molnárlegények, gazda asszonyok, a legkisebbek pedig a kenyerek.

Őket követte a Maci csoport „Tavaszelő” c. néphagyományos műsora. Ebben a tavasz várását jelenítették meg eső bíztató, napsugár kérő , varázsló, és egyéb utánzó- szerepes mondókákkal, énekes játékokkal.

A hét utolsó napján a Pillangó csoport zárta az ünnepség sorát. Műsoruk címe: „Katonásdi.”Ebben néphagyományhoz igazodóan a fiúk és lányok csúfolkodását, játékait, a katonák kardos összecsapását láthatták a jelenlévők.

Mindhárom csoportban elköszöntek az iskolába menők az óvodától, az itt maradó kisebbek pedig rövid verssel köszöntek el tőlük.

Novák Ferencné

Fel