|
Phil Doran: Csábító Toszkána „Phil Doran élete lassan összeomlik. Az egykor sikeres hollywoodi író-producert háttérbe szorítják a feltörekvő új tehetségek, házassága pedig az évek alatt alaposan megkopott, ellaposodott. Felesége, Nancy úgy érzi, ideje változtatni, ezért olaszországi körútján egy alaposan lerobbant, háromszáz éves toscanai házzal lepi meg a férjét. A meglepetés sikerül, csak éppen nem úgy, ahogy Nancy eltervezte. Phil számára a baljós jelek már akkor elkezdődnek, amikor a helyi légitársaság rozzant gépének ajtaja nem nyílik ki. A kellemetlenségek rémálommá fokozódnak, amikor megpillantja új otthonát, és kezdetét veszi a ház felújítása egy olyan országban, amelynek milliónyi törvénye, de egyetlen szabálya sincs, és ahol minden bezár délben négy órára, hogy a helyiek nyugodtan ehessenek, ihassanak, vagy éppen szerelmeskedhessenek. A Csábító Toscana nem egy megszokott történet amerikaiakról, akik egész életükben arról álmodoznak, hogy egyszer majd hátra hagynak mindent, és Európába költöznek. Doran fokozatosan hódol be Toscana varázsának: a táj kifogyhatatlan szépségének, az ízek és az illatok érzéki örömének. Újra felfedezi önmagát és a feleségét, és egy olyan helyen találja meg a boldogságot, ahol a legkevésbé sem számított rá. A csábító Toscana elképesztően humoros, és hihetetlen dolgokat tudunk meg belőle Olaszországról. Mulatságos és szívszaggató, pikáns és édes. Képzeljék el, hogy Frances Mayest és Dave Barryt megszórják egy kis parmezánnal és nyakon öntik olívaolajjal- pontosan ilyen Phil Doran írása. Egyszerűen nem lehet letenni.” (fülszöveg)
|
|
Papp Diána: Mézeshét motel „Hat év telt el a nyitás óta, a Bodza Bisztró hol döcög, hol virágzik, ettől függetlenül már semmi sem a régi. Petra újra Pesten, másfél éves kislányával. Pali sikeres, ám nemcsak a vendégek szeretik, hanem a magazinok és a nők is. Párkapcsolata sikertelenségét is ügyetlen csajozással próbálja kompenzálni. A rúdtáncos Kármi csavarja el a fejét, aki Petra helyét szándékozik átvenni minden fronton. Young sincs már ott a faluban, jelenleg a fővárosban szélhámoskodik és zenél. Istvánka, az erdélyi kertész, Pali újdonsült barátja. Ő az, aki fantáziát lát az üzletfejlesztésben, és megnyitja a Mézeshét Motelt. Vajon összegyűlik-e még egyszer a Bükk lágy ölén ez a sok, számunkra jól ismert és kedvelt szereplő? Lesz-e még Petra szerelmes? Palival lehetnek-e valaha barátok? Young tényleg visszatér Amerikába? Teljesül-e Kármi vágya, hogy családja helyett őt válassza Pali? És persze jól megy-e majd a Mézeshét Motel a botcsinálta vendéglátósok vezetésével?
A Mézeshét Motel a nagysikerű Bodza Bisztró folytatásaként ismét kellemes órákat szerez majd az olvasónak, aki izgulhat, vajon az évekkel ezelőtt már megszeretett szereplők sorsa most hogyan alakul, révbe érnek-e? (borító szövege)
|
|
Rosie Banks: Titkos királyság – Smaragd unikornis „Keserű királynő átvette a hatalmat a Titkos Királyságban! Nellire, Fannira és Jázminra vár a feladat, hogy megkeressék a négy drágakövet, melyekből egy varázslat segítségével új korona készülhet, és Vidám király visszaszerezheti az őt megillető trónt. Először a smaragdot kell megtalálniuk a barátnőknek, de nem lesz könnyű dolguk, mert az egész birodalom a gonosz királynő kezében van, akinek új segítői akadtak!” (borító) Lázár Ervin: A fázóművész: mesék minden évszakra „Ismeritek Zsiga föstőt? Sokáig mindent hófehérre festett, de egy szép napon előkerült az összes tubusa, és színpompássá pingálta velük az egész világot. Ezzel a csodálatos történettel kezdődik a kötet, hogy utána mind a négy évszakot négy-négy mese mutassa be hol vidáman, hol szomorkásan - és annyi különleges nyelvi leleménnyel, amelyre csak Lázár Ervin volt képes. A Százpettyes katica párjának tekinthető könyvben a válogató-szerkesztő, Dávid Ádám ezúttal is egymás mellett szerepeltet klasszikussá vált és kevésbé ismert meséket, valamint olyan írásokat, amelyek eddig csak novelláskötetekben láttak napvilágot. Miért ülteti el Tupakka, a vérlázítóan mosolygó manó a gondosan becsomagolt, rejtélyes kavicsot? Hogyan képes Kaltzimnói Jeges Diderik, a híres fázóművész agydurrantó kánikulában is dideregni? És mi történik, amikor a náthától rettegő Hapci király eltüsszenti magát? Lázár Ervin fantáziavilágában a négy évszak összes titka feltárul. A kötet Kismarty-Lechner Zita mesés illusztrációival jelenik meg. (fülszöveg)
|
|
Bauer Barbara: A leggazdagabb árva „A leggazdagabb árva egy kislány története, aki születésekor mesés gazdagságot, grófi címet és a fényűző élet ígéretét kapja. Egy kislányé, aki születése után nem sokkal elveszíti az édesanyját, elveszíti azt az embert, aki a legtöbbet adhatná neki. Krisztina édesapja az ország egyik legtekintélyesebb főura, a kígyósi uradalom gazdája, aki súlyos betegségéből csodával határos módon felépül, így nem halálhíréről értesül a rokonsága, hanem esküvői meghívót kaphat kézhez. Az édesapa feleségül veszi kulcsárnője lányát, amivel megbotránkoztatja az örökségre ácsingózó rokonságot. Az esküvő napján hatlovas hintó érkezik a kastély elé, benne a nászajándékkal: egy fekete koporsóval. Amikor aztán Krisztina háromévesen árván marad, nemcsak a családi viszályok nehezítik meg az életét, de a gonosz pletykákat terjesztő rosszakarók is. Bár szerető nagymamája és gondoskodó gyámja mindenben támogatják, Krisztina sokáig hiába keresi a helyét. Kérdések és kételyek gyötrik: ki is ő valójában, és mi dolga a világban? Vajon megtalálja-e Krisztina a saját útját és a belső békéjét? És a szerelmet, azt a férfit, akinek megnyithatja szívét, és nem kell azon gyötrődnie, hogy vajon őt magát, vagy csak a vagyonát akarja? Bauer Barbara új regényének központi alakja a műveltségéről és jótékonykodásáról ismert Wenckheim Krisztina grófnő, Sisi császárné palotahölgye. Wenckheim Krisztina édesapjáról, Antal József grófról mintázta Jókai Mór az Egy magyar nábob főhősét. A magával ragadó regényben a 19. század második felének Magyarországa színes, érzékletes világa tárul elénk: megelevenednek előttünk a nemesi uradalmak hétköznapjai és fényűző ünnepei, a kiegyezés korabeli Pest-Buda mozgalmas élete.” (borító)
|