KÖZÖSSÉGI HÁZ ÉS KÖNYVTÁR

Költészet napja Figura Ede előadásaival

A költészet napjára kétféle rendezvényt is szervezett a könyvtár. Április 8-án, pénteken, a hozzánk már 2005 óta idelátogató Figura Edét hívtuk meg ismét.
A verses- zenés előadások megtartásának helyszínéül a Civil Házat kértük meg.
Ide vonultak át különböző időpontokra a program hallgatói. 9.00 órakor az 1-2. osztályosok, 10.00 órakor az óvodások, 11.00 órakor a 3-4. osztályosok. Ők mindannyian a Színes feketerigó című történetet hallgatták meg, melyben aktív szereplést is vállaltak. A produkcióhoz kötődő megzenésített verseket is sokszor együtt énekelték az előadóval. A bemutató tanulságát, hogy ne akarj más lenni, mint amilyen vagy, próbáld elfogadni önmagad, a műsor utáni élménybeszámolókból leszűrve, úgy gondoljuk, hogy jól megértették a gyerekek. Minden csoport kellemes, vidám, humoros, nevetős emléket kapott. Délután, 14 órai kezdettel az énekkarosok és a felsős tagozatos gyerekek kaptak lehetőséget megzenésített Romhányi versek meghallgatására. 16.30-kor pedig a település lakóit vártuk Figura Ede, Tiszta szívvel címmel tartott előadására, melyben XX. századi költők verseit énekelte. A Civil Ház pedig teával és kávéval látta vendégül a közönséget. A költészet napjára az óvodásoknak és az általános iskolásoknak rajzpályázatot is hirdettünk, melyet egy-egy adott tavaszi vershez kellett elkészíteniük. Ennek eredményhirdetése húsvéti szünet után lesz.

Zalakaros, 2022. 04.20.
Horváthné Nagy Elvira

A Szakkör - ugrás a honlapra   >
ERFA logo   >