KÖZÖSSÉGI HÁZ ÉS KÖNYVTÁR

Könyvtári olvasótáborZalakaros
(2021.08.09. -2021.08.13.)
A 2020-as tanév végén könyvtárunk Erzsébet-tábor keretében 18 tanulónak tartott egy hetes napközis olvasótábort. A Nagykanizsai Tankerületi Központ koordinálásával léptünk be iskolai könyvtárként ebbe a projektbe. A benevezett tanulóknak mindössze 500 Ft jelképes összeget kellett befizetniük. Minden nap háromszori étkezést kaptak. El tudtuk őket vinni kirándulni Keszthelyre, ahol múzeumok látogatására is sor került. A foglalkozásokhoz szükséges összes eszközt biztosították számunkra. Viszont nagyon szigorúan meg voltak kötve a foglalkozások típusai. Olvasótáborként így nem annyit tudtunk foglalkozni az olvasással, mint amennyit szerettünk volna. A tábor viszont így is sikeres volt. Ezen felbuzdulva elhatároztuk, hogy a következő nyáron, vagyis 2021-ben saját beosztású, az olvasás megszerettetésére, könyvtárhasználat gyakorlására épülő tábort hirdetünk. Ez meg is történt2021. június elején. Most viszont városi könyvtárként hirdettük meg az iskola leendő 2.,3. és 4. évfolyamosainak a tábort. Összesen 16 jelentkezőnk lett. Az összes engedélyt megszerezve a tábor augusztus 9-én indult és 13-án zárult. A szülőknek csak a napi 1000 Ft-os étkezési díjat kellett befizetni a napi háromszori étkezésért, melyet az iskolai étkezést is biztosító helyi konyha készített el számukra. Naponta 8 órától 16 óráig számos érdekes foglalkozást terveztünk az olvasás köré fonódva. Igyekeztünk a jelentkezők korosztályának megfelelő ifjúsági regényeket, ill. az azokat író, elsősorban magyar szerzők közül számukra érdekeseket keresni. Így esett a választásunk Bálint Ágnes, Csukás István, Janikovszky Éva, Nógrádi Gábor könyveire. Az ötödik napra pedig az alsós korosztályhoz legjobban kötődő népmesékre. A napi egy-egy kiválasztott író, és abemutatott történetekhezkötődő játékos foglalkozások, vetélkedők, kézműves foglalkozások, bábkészítés, könyvtári filmvetítések, mesefelolvasások, könyvtári torpedók, játszótéri túrák színesítették a napi élményeket. Számos lehetőség volt jutalom matricák, ajándékok begyűjtésére. Az elkészített munkadarabok mellett, a gyerekek a napi foglalkozások végén kölcsönözték és vitték magukkal az aznap megismert regényeket is.
2021.08.09. (hétfő) Bálint Ágnes és művei
1. Beszélgetőkör memóriajátékkal. (Mi történt veled a nyáron? Milyen könyvet olvastál?)
2. Részletes tájékoztatás a táborról.
3. Neked mi jut eszedbe az olvasásról? Szógyűjtés csoportonként. Szólánc az olvasás szóval indítva.
4. Bálint Ágnes írónő bemutatása.
(Kisfilm, melyben az írónő meséli el életét.)
• Villámkérdések az írónő életéről, műveiről. Jutalommatricák.
• Bálint Ágnes mesevilága és művei.
(A könyvtárunkban megtalálható regényei, bemutatás, beleolvasás, tartalomjegyzék, könyvek legfőbb adatainak leolvasása…)
• Mazsola és Tádé című regényének bemutatása, 1. fejezet felolvasása.
• Kézműves foglalkozás: Tökházikó elkészítése papírból.
• Bábfilm megtekintése a regényből.
• A szereplők: Mazsola, Manócska és Tádé síkbáb figurájának elkészítése papírból.
• Szókereső játékok a regényből.
• Hangoskönyv segítségével ismerkedés egy újabb fejezettel.
• Váltogató olvasás. Fejezd be a mondatot!- kereső olvasás.

2021.08.10. (kedd) Csukás István és művei
1. Érdekességek Csukás Istvánról.
(Összefoglaló kisfilm megtekintése: életéről, munkásságáról, műveiről.)
2. Villámkérdések.
3. Memória játék: Csukás István könyveiből.
4. Csukás István műveivel való ismerkedés.
• Süsü, a sárkány
- Süsü, a sárkány főcím dalának meghallgatása.
- Csukás István: Süsü, a sárkány mesekönyv bemutatása: rövid tartalom ismertetése, további két kötetének (Süsüke, a sárkánygyerek 1998., Süsüke újabb kalandjai 2000.) bemutatása.
- Mesekönyvből részletek felolvasása.
- Kézműves foglalkozás: Süsü, a sárkány ujjbáb készítése papírból.
• A nagy HO-ho-ho horgász
- Mesekönyv bemutatása: rövid tartalom ismertetése, mesefilm megtekintése.
- Csukás István: A csalafinta csali mese felolvasása. Villámkérdések.
- Vidám játékok: szoborjáték, halacska ügyességi játék párban.
• Sün Balázs verses mese felolvasása, minden kisgyerek egy-egy versszakot olvasott fel.
- A meséhez tartozó feladatok megoldása: villámkérdések, Sün Balázs mese részleteinek időrendbeli sorolása.
- Kézműves foglalkozás: süni sarok könyvjelző készítése papírból.
• PomPom meséi: Szegény Gombóc Artúr
- Mesekönyv sorozat bemutatása, a könyvtárban megtalálható sorozat részeinek ismertetése.
- Hogy ki is PomPom? részlet felolvasása a meséből, majd, a Szegény Gombóc Artúr című mesefilm megnézése.
- Meséhez kötődő játék: Fejezd be a mondatokat!
2021. 08.11. (szerda) Janikovszky Éva és művei
1. Janikovszky Éva könyveinek kiállítása a könyvtárban. Ismerkedés az írónő könyveivel.
2. Szójátékok a családról.
3. Janikovszky Éva életútja (Bemutatás videófilm segítségével.)
• Villámkérdések. Jutalom matricák.
• Halász Judit: Kire ütött ez a gyerek? című dalának meghallgatása.
• A regény bemutatása:
- felolvasás
- rajzfilm megtekintése
- film megtekintése, melyben diákok a szereplők
4. Olvasástechnikai gyakorlatok a regény szavaival.
- Szókártyákra kiírt hosszú szavak kiosztása, elolvasása némán, hangosan, szótagolva, csak magánhangzókkal.
- Melyik szóra gondoltam? Játékok: csak a magánhangzóit mondom, csak a mássalhangzóit mondom.
- Keresd a társad, csoportosulj! (Ugyanazzal a kezdőbetűvel kezdődő szavak álljanak egy csoportba, ugyanannyi szótagból álló szavak álljanak egy csoportba.)
5. Kézműves foglalkozás: Pillangó-fogó játék készítése. (hurkapálca, papírpillangók)
6. Halász Judit: Minden felnőtt volt egyszer gyerek című dalának meghallgatása.Janikovszky Éva: Ha én felnőtt volnék című regényéből felolvasás. Rajzfilmes változat megtekintése.
7. Hármas csoportokban laptopon és tableteken a www.okosdoboz.hu felületen olvasásgyakorlatokat, olvasással kapcsolatos játékok.
8. Janikovszky Éva: Örülj, hogy lány!, Örülj, hogy fiú! című regényeiből felolvasás.
- A regény borítólapjának másolata, annak színezése, a hátoldalra szavak írása a regényből, fiúk a fiúkról, lányok a lányokról szóló változatból.
9. Mutogatós játék. A regényekben előforduló gyerekek által végzett cselekvések elmutatása némán és kitalálás.
10. Az írónő könyveiből egy kiválasztása és önálló, néma olvasása. Az olvasott részlet elmesélése.

2021.08.12. (csütörtök) Nógrádi Gábor és művei
1. Janikovszky Éva-díjas Nógrádi Gábor életútja képekben.
(Nógrádi Gábor munkásságát, eddig megírt regényeit bemutató film megnézése.)
2. Villámkérdések.
3. Nógrádi Gábor műveivel való ismerkedés.
• Segítség, ember! c. könyvből részletek + könyvbemutatása.
(A könyvben található állatok (45) közül a póniló, macska, majom, nyúl, hiéna, orrszarvú, zsiráf, béka fejezetekből részletek felolvasása)
- Összekeveredett betűk játéka.
(A kapott betűkből a gyerekeknek egy a könyvben szereplő állat nevét kellett kirakni, majd társaiknak egy-egy jellemző mondattal, kifejezéssel körül írni, hogy ki tudják találni, melyik állatról van szó.)
(tengerimalac, vízisikló, pillangó, ékszerteknős, fehér egér, görög teknős, csíkos mókus, aranyhörcsög)
- Mesék felsorolása, gyűjtése a megadott állatokhoz.
(kutya, macska, kecske, farkas, nyúl, sün, medve, róka)
- Kézműves foglalkozás: origami ló készítése.
• A bölcs gyerek könyve bemutatása, részletek felolvasása.
- Játék: az Arborétum területén elrejtett origami állatok megkeresése, a hozzájuk tartozó bölcsességek felolvasása, megbeszélése, A bölcs gyerekek könyve segítségével.
- Kézműves foglalkozás: origami cica hajtogatása.
• PetePite c. és Az anyu én vagyok c. könyv bemutatása, részletek felolvasása.
- A Családikör című verseskötetből versek felolvasása, rajzok készítése.
(Mezei András: Apja és fia, Veress Miklós: Színes rajzok, Majtényi Erik: Én rajzoltam, Nadányi Zoltán: Anyu)

2021.08.13. (péntek) Mesék napja
1. Mit tudunk a mesékről? (népmese, műmese, mese fogalma, szereplők, meseszámok, helyszínek, varázseszközök, mesekezdések, mesebefejezések, mesetípusok, mesegyűjtők.
2. Grimm testvérek: Holle anyó című meséjének bemutatása többféle módon:
- felolvasás
- papírszínház segítségével a gyerekek is elolvasták
- rajzfilm változat megtekintése
3. Faladatlap megoldása csoportokban.
- Események sorrendjének helyes bejelölése.
- Összetartozó kifejezések összekötése.
- Igaz-hamis állítások jelölése.
- A feladatlap javítása, jutalmazás.
4. Kézműves foglalkozás: Térhatású alma készítése papírlapokból összeragasztva
5. Mozi a könyvtárban: Holle anyó mesefilm megtekintése
6. Csizmás kandúr című mese felolvasása papírszínház segítségével.
- Villámkérdések.
- Találós kérdések állatokról.
7. Kézműves foglalkozás: Libás papírforgó készítése
8. Mesék olvasása: rövid állatokról szóló népmesék olvasása önállóan, majd az olvasott szöveg ismertetése, elmondása társaiknak.
(Hogyan tanult a róka repülni, A tigris és a róka, A sündisznó, A kutya és a szarvasok, Hazudós kismadár, Aki bújt, aki nem stb.)
9. Torpedó játék, a tábor foglalkozásai alatt elhangzott villámkérdések felhasználásával. A torpedó találatok színekkel, kivetítő és Rákhely András, könyvtárunkinformatikusa segítségével. A játék végén jutalmazás: Ajándék gyűjtőmappa.

Horváthné Nagy Elvira és Pácsonyi Ildikó
tábort vezető könyvtárosok

 

 

A Szakkör - ugrás a honlapra   >
ERFA logo   >