KÖZÖSSÉGI HÁZ ÉS KÖNYVTÁR

Könyvtári foglalkozás óvodások részére: Költöző madaraink (gólya, fecske)

Könyvtárunk lelkes rajongói látogattak el hozzánk, hagyományos őszi könyvtári foglalkozásra október 8-án, melynek témája idén a költőző madaraink voltak. A foglalkozáson 3 csoport vett rész, 63 fővel és a kísérő óvónőkkel. A foglalkozások 30 percesek voltak.
A foglalkozás első részében a gólyákkal ismerkedtünk meg játékos feladatok segítségével. Olvastam mesét (La Fontaine: A róka és a gólya), énekeltünk (Gólya, gólya gilice…) majd mozgással összekötött mondókákat mondtunk, játszottunk el. (A gólyák a tóparton álltak.) A kisgyerekek a könyvek révén megismerkedhettek a gólyák táplálkozásával, fészekrakási szokásaikkal. Végül egy párperces videót nézhettek meg, melyben a gólyákhoz kötődő hiedelmekről, babonákról kaptak információt, valamint hallhatták a gólyák jellegzetes kelepelését és láthatták mozgásukat.
A foglalkozás második részében a fecskékkel ismerkedtek meg az óvodások. Az előzőhöz hasonló módon itt is énekeltünk (Eresz alatt fecske fia…), elhangzott vers (Bartos Erika: Fecskevers), életmódhoz kapcsolódó információk, fecskefajták megnevezése és még kisfilmeket nézhettek.
A foglalkozás végén egy memória (párkereső) játékot játszottunk a gyerekekkel közösen, hogy megismerjék Magyarország többi költöző madárfaját is, melyekről a foglalkozás alatt nem esett szó az idő rövidsége miatt.
A foglalkozás szerintem nagyon jól sikerült, a gyerekek aktívak voltak, megköszönték a foglalkozást, kérdezték, mikor lesz a következő?

Pácsonyi Ildikó

A Szakkör - ugrás a honlapra   >
ERFA logo   >