KÖZÖSSÉGI HÁZ ÉS KÖNYVTÁR

Megyei József Attila szavalóverseny

Könyvtárunkban a költészet napjához szervezett programokat egy igazán rangos esemény zárta, mely elsősorban nem a település lakóinak szólt. A megyei József Attila szavalóverseny szervezői, a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatója a rendezvény megtartására kérte fel a zalakarosi könyvtárat. A Zala megyei városi és területi versenyekről továbbjutó 5-8. osztályos gyerekek nálunk mérhették össze tudásukat.
A versenyt Grófné Csatos Andrea az iskola intézményvezetője nyitotta meg. Majd Farkas Tibor énekmondó, a Vonyarcvashegyi Művelődési Ház és Könyvtár igazgatója köszöntötte zenés előadásával a résztvevőket. Az 5-6. osztályosok először József Attila: Tiszta szívvel, a 7-8.osztályosok pedig József Attila: Ady emlékezete című versét mondták el. A kötelezők után mindkét korcsoportban a szabadon választott versek következtek. A zsűri, Hohl Lászlóné pedagógus, drámapedagógus, Tóth Renáta könyvtáros és H. Horváth Gyula előadó voltak. Nehéz döntés után mindkét korcsoportban három helyezést és különdíjat is adtak ki.
Zalakaros Város Önkormányzata mind a 30 versenyzőnek ajándékot, noteszt és tollat adott. Az általa felajánlott ajándékokkal köszönte meg a zsűri és a főszervező Nitsch Erzsébet munkáját a rendezvénynek helyet adó két intézmény vezetője, Grófné Csatos Andrea és Sinkovics Norbert. A könyvtár még jutalomkönyvekkel és megvendégeléssel támogatta a rendezvény sikeres lebonyolítását.

Horváthné Nagy Elvira
Megyei versmondó versenyt rendeztek Zalakaroson - a cikk a zaol.hu oldalán jelent meg.

 

A Szakkör - ugrás a honlapra   >
ERFA logo   >