KÖZÖSSÉGI HÁZ ÉS KÖNYVTÁR

Víz, vizes élőhelyek foglalkozás

A víz világnapja alkalmából óvodások látogattak el könyvtárunkba 2018. március 19-én, 21-én, 22-én és vettek részt foglalkozásokon. Egy-egy foglalkozás 30 perces volt. A foglalkozások után az asztalra kikészített, témához kapcsolódó könyveket nézegettek, forgattak.
A foglalkozás elején a kisgyerekekkel beszélgettünk a víz fontosságáról, megjelenési formáiról. A beszélgetés után a gyerekekkel vízhez kötődő énekeket énekeltünk, verseket olvastam fel nekik, végül találós kérdéseket fejtettek meg, amit a gyerekek nagyon élveztek és örömmel oldottak meg.

A foglalkozás befejezéseként egy interaktív program segítségével játékosan ismerkedhettek meg a vizes élőhelyekkel, élővilágukkal, védelmükkel. A könyvtár dokumentumait felhasználva a foglalkozáson résztvevő gyerekek egy – egy állat, vagy növénynél érdekességeket, verseket hallhattak, énekeket énekelhettek.
A foglalkozásokon a kisgyerekek nagyon ügyesen, aktívan oldották meg a feladatokat, vidáman, jó hangulatban mentek vissza az óvodába.
Pácsonyi Ildikó

A Szakkör - ugrás a honlapra   >
ERFA logo   >