KÖZÖSSÉGI HÁZ ÉS KÖNYVTÁR

Móra-napok
2017
Zalakaros

Az idei tanévben 19. alkalommal került sor a Zalakarosi Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában a Móra-napok versenyeinek lebonyolítására. Öt területen összesen 151 általános iskolai tanuló jelentkezett a megmérettetésre a környék 17 iskolájából. A két napon át tartó rendezvény első napján Móra műveihez készített illusztrációk legügyesebb elkészítőit díjaztuk évfolyamonként. Ezen a napon mutatták be színjátszó gyerekek a Móra műveiből dramatizált előadásukat. Ők Móra Ferenc: A vízimolnár lánya című művét játszották el, Hohl Lászlóné pedagógus felkészítésében. A második napon három kategóriában versenyeztek a gyerekek.

Az alsó tagozatosok Móra-prózákat adtak elő, felső tagozatban pedig hangos olvasásból és könyvtári játékból versenyeztek.
Szabó Magda születésének 100. és halálának 10. évében rá emlékezve és írói munkássága előtt tisztelegve az ő műveiből kellett felkészülni a diákoknak. Sziget-kék című regényét az 5-6. osztályosoknak, Abigél című regényét a 7-8. osztályosoknak kellett elolvasni a versenyfeladatok megoldásához. Erre a versenyre összesen 7 iskolából 27 tanuló jelentkezett.

A könyvtári verseny feladatlapjait összeállította és javította:
Pácsonyi Ildikó könyvtáros tanár és Horváthné Nagy Elvira – könyvtáros tanító.

Versenyeredmények:
Könyvtári verseny:

5. osztály: 1. helyezett: Szabó Borbála – Nagykanizsa / Hevesi
    Felkészítő tanár: Virág Edit
  2. helyezett:  Sneff Soma – Nagykanizsa / Hevesi
    Felkészítő tanár: Virág Edit
  3. helyezett: Magyar Réka – Pacsa
    Felkészítő tanár: Szabó Ildikó
6. osztály: 1. helyezett: Kovács Ramóna – Zalaapáti
    Felkészítő tanár: Németh Gabriella
  2. helyezett: Fehér Bálint – Zalaapáti
    Felkészítő tanár: Németh Gabriella
  3. helyezett: Kötő Barbara – Nagykanizsa / Hevesi
    Felkészítő tanár: Virág Edit
7. osztály: 1. helyezett: Galuska Réka – Zalaapáti
    Felkészítő tanár: Fehérné Dormán Teodóra
  2. helyezett: Dencs Laura – Nagykanizsa / Hevesi
    Felkészítő tanár: Dervalitsné Barczi Ágnes
  3. helyezett: Körhöcz Bence – Nagykanizsa / Hevesi
    Felkészítő tanár: Dervalitsné Barczi Ágnes
8. osztály: 1. helyezett: Lakatos Rebeka – Zalakomár
    Felkészítő tanár: Perényi Ildikó
  1. helyezett: Szabó Bálint – Zalaapáti
    Felkészítő tanár: Fehérné Dormán Teodóra
  3. helyezett: Fehér Donát  - Zalaapáti
    Felkészítő tanár: Fehérné Dormán Teodóra

 

Fel