KÖZÖSSÉGI HÁZ ÉS KÖNYVTÁR

Értéktár

Janikovszy Éva mesés életútja a regényei alapján

2025. november 21- én a Zalai Gyermekkönyvhetek napja alkalmából 4. osztályos tanulók látogattak el könyvtárunkba, hogy részleteket hallgassanak meg Janikovszky Éva műveiből.
A foglalkozás elején az írónő mesés életútjával ismerkedtek meg a gyerekek. Érdekes volt számukra, hogy hányszor változtatott nevet életében, mennyire sokrétű és változatos munkát végzett, valamint milyen sok nyelven lefordították műveit.
Megnéztük könyveiben a Réber László által készített illusztrációkat, amellyel kapcsolatban a gyerekek megjegyezték, „hogy nem is kell elolvasni, így is tudjuk értelmezni a történeteket, a rajzok elmesélik.”
Az óra hátra lévő részében kiválasztottuk, Ha én felnőtt volnék című gyermekkönyvét, majd a cím értelmezése után három részre felosztottam a tartalmát és csoportmunkában, megadott szempontok szerint dolgoztak a diákok. A csoportokból felváltva olvasták fel az adott részeket, így mindenki hallhatta az egész történetet és véleményt mondhatott egy-egy rész megbeszélése után.
Végül a tartalomra vonatkozóan voltak játékos feladatok (igaz – hamis, szavak párosítása, szöveg javítása a történet alapján), melyből kiderült mennyire figyeltek a jelenlévők társaikra.
A legnagyobb élmény számukra az volt szerintem, hogy mindenki elmondhatta milyen felnőtt szeretne lenni, aztán majd meglátjuk, mi valósul meg belőle. Mindenki egyetértett abban, hogy azért gyereknek lenni jobb!

Pácsonyi Ildikó

Zalai Gyermekkönyvhetek 2025. november 22-december 25.
A Zalakarosi Közösségi Ház és Könyvtár  a következő programokat szervezi a Zalai gyermekkönyvhetekre.
2025. 11. 21. 10.00 Janikovszy Éva mesés életútja a regényei alapján Célközönség: 4. osztályos tanulók
2025.11.28. 8.10 Mese,mese,meskete... / Interaktív foglalkozás Célközönség: 2. osztályos tanulók
2025. 12. 05. 13.00 Kézműves foglalkozás Mikulás történetekkel, drámajátékkal Célközönség: alsó tagozatos tanulók

Mese, mese, meskete… interaktív foglalkozás a könyvtárban

Zalai Gyermekkönyvhetek 2025

Mese, mese, meskete… interaktív foglalkozás a könyvtárban

2. osztály

  • Kvízjáték
  • Közmondáspárosító
  • Találós kérdések meseszereplőkről
  • Keresés az Ablak-zsiráf gyermeklexikonban (mese)
  • Betűháló -
  • szókereső
  • Ujjbáb készítése (róka)